Különleges, kevés számú – sport, színház, természet, riport témájú – fotóival hívta fel magára a figyelmet Ohr Tibor fotóriporter a szeptember 2-án az Evangélikus Szakgimnázium 1. emeletén megnyitott kiállításon.
Az iskola egykori diákja számára egyedi értéket ad az kép, ahol kedvesét Baranyai Katalint, a Be-Jó táncosát örökítette meg. (A legszebb pillanat című írás fotója).
Ohr Tibor minden témából – figyelmet felkeltve – csak keveset mutat meg. Az elmúlt évben felújított Festetics palotáról készült montázs egyben kordokumentáció is. A „Pillanatok” című kiállítást Illés Péter igazgató nyitotta meg, majd Benkő Sándor MÚOSZ nagydíjas fotóriporter méltatta Tibor munkásságát. Kiemelte „döntött perspektívájú” kamerahasználatát és a kitartást, amivel a fotós a legjobb pillanatot örökítheti meg. Beszélt az egykori kolléga türelméről, amikor fél napot várt a mindent bemutató pillanat megörökítéséért. Ez a képi világ a pillanat művészete, de egy-egy művészet irányába mutató dokumentum értékű kép elkészítése napokat is igényelhet. Benkő Sándor szavai szerint Tibor „a horizontot többször elfordítja, sarkára állítja a képet, hogy elférjen benne a tartalom”.
Az evangélikus iskola ebben az évben ünnepli fennállásának 120. évfordulóját, Ohr Tibornak ez volt a 10. kiállítása, de képeivel több helyen találkozhatunk. Érdemes odafigyelni a sajtóban megjelenő fotóira.
Forrás: https://koszeg.hu/pictures/koszeg/kev/kev_20190918_84.pdf
Árajánlatot szeretne vagy kérdése van?
Töltse ki az űrlapot és 48 órán belül felveszem Önnel a kapcsolatot. Vagy hívjon az alábbi telefonszámon.
ohrtibor.hu fotózás
E-mail: info@ohrtibor.hu